Felutaztunk Budapestre az Országos Onkológiai Intézetbe. Mivel nem sokkal voltam túl a nagyműtéten, nem volt egy kellemes élmény, de kibírtam. Megérkezés után megvizsgáltak, vért vettek, majd már aznap délután kaptam szteroidos gyulladáscsökkentő kezelést, amitől egy két napon belül jobban is éreztem magam. Az egyetlen mellékhatása az volt, hogy megemelkedett a gyomorsavam, amire kaptam nagyobb mennyiségű gyomorvédő gyógyszert. Péntek este volt még egy CT vizsgálatom, hogy láthassák mennyit változott a helyzet a műtét hatására. Szombaton még egy fokkal jobban éreztem magam, aztán délután jött a rossz hír. A CT-n azt látták, hogy a daganat ránőtt a vastagbelem felszálló ágára és szivárog is, csak betokozódott valószínűleg. Amint elkezdik a chemoterápiát és lebomlik a daganat szivárgás alakulhat ki, ami vérmérgezéshez vezet, így nem kezdhetik a terápiát, újabb műtétre van szükség. Szükségem van egy ideiglenes ileosztómára. Pedig már olyan jól éreztem magam. Azonnal abba kellett hagynom az evést, kaptam egy branült a centrál vénámba és azon keresztül kezdtek táplálni.
Kedden került sor a műtétre, ugyanazt a vágást használva. Újra fájdalom, egy újabb szokatlan, kellemetlen helyzet, a sztóma. Tudom, hogy ideiglenes, de akkor is nehéz, főleg, hogy olyan jól voltam már. Kilenc napot töltöttem a sebészeten, megfigyeletek és megtanítottak a sztómazsák használtára. A műtét nagyon gyors volt, hogy az altatás minél kevésbé terheljen. Gyorsabban is épültem fel a második műtétből.
Átköltöztem a belgyógyászatra, ahol újra vizsgálatok történtek még csütörtökön, majd pihenés. Jól jött újra a környezetváltozás, bár nem haza mentem, de egy kis változás is sokat számít egy hónap kórház után. Pénteken ismét CT, ami nagyon megviselt, mert a sztóma műtét miatt sokkal kisebb a bélkapacitásom és meg kellett innom a másfél liter kontrasztanyagot. Hánytam is a vizsgálat után. Kellett az egész délután, hogy egy kicsit összeszedjem magam. Aznap csak szóban jött diagnózis, hogy a műtétem jól sikerült, nem nőtt a daganat és kezdhetjük lassan a terápiát. Szombaton egy nagyszerű ajándékot kaptam, a kislányomat, akit már két hete nem láttam. A szobámba nem jöhetett be, de a konyhában megölelhettem, megpuszilt és nagyon jól viselkedett. Ez rengeteg erőt tud adni, mert őt még fel kell nevelnem, rengeteg mindent kell neki tanítanom, sok közös emléket kell szereznünk.
Eljött a hétfő, sajnos még nem érkezett meg a hivatalos diagnózis a CT-ről és így nem lehet elkezdeni a kezelésemet. A szobatársam hasonló kezelést kap, mint amilyet én fogok és nem voltak látható mellékhatásai, ezért reménykedem, hogy nekem sem lesz. Ma ismét arra várok, hogy megérkezzen a diagnózis és végre elkezdődjön, amiért ide jöttem. Kérem továbbra is támogassatok az utamon, imádkozzatok értem, a többit én hozzáteszem, megigérem. A kezelés elkezdése után még bent kell maradnom megfigyelésen, de utána a két kezelés közti három hetet otthon tölthetem. Később lehet, hogy csak egy-két napot kell egy-egy alkalommal benttöltenem.
Elérkeztünk a jelenbe, innentől ritkábban fogok jelentkezni, de nem hagyom abba természetesen, mert még továbbra is haladok a gyógyulásom útján. Ha esetleg valakinek van kérdése a témával kapcsolatban, amiről önálló részt írjak, szivesen megteszem, a blog kommentelhető, várom a kérdéseket és amint időm és energiám engedi összeállítok egy blogbejegyzést a válaszokkal.
Nemsokára jelentkezem,
Zoli
