Elnézést mindenkitől a szokatlanul hosszú szünetért, de az elmúlt pár hétben annyi minden történt velem és vártam, hogy ezek egyesével lezáruljanak, hogy egy blogbejegyzésben le tudjam írni a történteket, mivel ezek közvetlenül egymáshoz köthetők. Nagyon sok energiámat és kitartásomat felemésztette az utóbbi pár hét, de lássuk is, hogy miért. Utána pedig nagyon legyengültem, nem volt erőm írni.

Az előző bejegyzésemet ott fejeztem be, hogy meglátogatott végre a kislányom, aminek hihetetlenül örültem. Nagyon nehéz a hiányát feldolgoznom, ám segít is abban, hogy a jövőre koncentráljak, hogy mennyi mindent fogunk még együtt csinálni, amíg felnő. Sajnos a múltkori alkalommal ahogy kint ültünk a társalgóban, hőemelkedésem lett, be kellett mennem a szobámba. Másnap délutánra belázasodtam, ami hétfői nap volt. Kiderült, hogy van egy fertőzésem, ezért kaptam antibiotikumot, a szobámat pedig izolált kórteremmé nyilvánították. A kemoterápiás kezelésem is csúszott keddről péntekre. Első éjszaka hányingerre ébredtem, de nem hánytam. Végül kaptam egy gyógyszert a nővértől és többé nem jelentkezett a hányinger. Az első pár napban nem igazán volt étvágyam, de ettől,eltekintve egész jól bírtam a kemót. A következő héten kedden reggel kiesett a centrál véna kanül a nyakamból, szóltam az orvosomnak róla és azt mondta, hogy intézkedik.

Kora este jött értem a betegszállító, átvitt az intenzív osztályra, mivel ők foglalkoznak a CVK-val. Felfeküdtem az asztalra, előkészítettek, megkaptam a lidocaynt. A doktornő mondta, hogy inkább a mellkasomba rakja, mert ott sokkal kényelmesebb nekem. Én mondtam neki, hogy amikor az elsőt kaptam, akkor a doktornő azt mondta, hogy meg sem próbálja a mellkasba, mert annyira vékony vagyok, hogy könnyen mellé szúrhat. Azt mondta, hogy jó lesz a mellkasba, majd megszúrt körülbelül 20-25-ször, de nem talált vénát. Aztán hívott egy másik doktornőt, ő is megszúrt még vagy 10-szer, majd mgpróbálta a jobb oldalon a nyakamban, de ott sem talált vénát, de egyszer eltalált egy ideget, mert az egész jobb karom lebénult egy időre. Aztán jött a baloldal. Ott körülbelül második harmadik szúrásra talált vénát, berakta a kanült, bevarrta, aztán irány a röntgen. Közben azt terveztem, hogy kérek egy fájdalomcsillapítót majd az osztályon, aztán alszom és megpróbálom elfelejteni az egészet. Megvolt a röntgen, vissza a szobámba. Leültem és próbáltam újra feleszmélni, majd egyszercsak nyílik az ajtóm. Az orvosom volt az, majd mondta, hogy kiértékelték a röntgenfelvételemet és sajnos rossz híre van. Ptx alakult ki, azaz légmell, ezért irány a mellkassebészet. Gondoltam, hogy már csak erre volt szükségem egy ilyen este után. A sebészeten beszúrtak egy kb. kötőtű vastagságú csövet a hónom alatt a mellkasomba egy kis lidocayn után, majd kaptam egy akkumlátoros leszívót, ami szívta ki a levegőt a kialakult üregből. Közben öcsémmel megbeszéltük, hogy bent alszik a kórházban, hogy tudjon segíteni éjszaka, mert infúzióval és a leszívóval együtt mozogni nagyon nehéz. Később a feleségem és apukám is velem aludtak felváltva. Nem javult a helyzet ezért felkerültem a mellkassebészetre, ahol fali szívóra kötöttek, majd néha levettek kiséletezve, hogy hátha elmúlt a ptx. Sajnos nem. Leküldtek az intenzív osztályra, ahol az osztályvezető főorvos berakott még egy csövet, meg kaptam egy tapasztásos kezelést. Nem volt kellemes. Végül egy hét után elengedtek vissza a belgyógyászatra, de még a leszívó géppel. Ezidő alatt minden nap legalább kétszer röntgeneztek naponta. Az itón kivették az egyik csövet és kaptam egy második tapasztásos kezelést is. Végül két hét egy nap után megszabadultam a ptx-től. Szörnyű egy időszak volt. 

Remélem lesz egy kis erőm és nemsokára folytatom. Lesz szó nagylelkűségről, csalódottságról és új reményről Veszprémben, ahol most vagyok.

Találkozunk!