Lassan közeledett az újbóli biopszia időpontja. Az erőm egyre fogyott. Sajnos eljutottam oda, hogy csak hanyatt fekve tudtam aludni valmennyit, úgy, hogy a hátamat alátámasztottam. Persze így is csak pár órát tudtam aludni, állandó kimerültséggel küzdöttem. A biopszia előtti héten csütörtökön jutottam el oda, hogy már nem tudtam dolgozni, ismét táppénz, ami azóta is tart.

A biopsziára ismét az öcsém kisért el. Reggel jelentkeztünk az ultrahangnál, ahonnan átirányítottak CT-re, mert CT vezérelten sokkal pontosabban lehet mintát venni, kiindulva az előző biopszia eredményéből. A mintavétel hasonlóan zajlott, de a célzás CT-vel történt. Miután megtörtént az első mintavétel, a főorvos úr megkérdezte, hogy vehet-e még egy mintát, természetesen beleegyeztem. Gyorsan felmentem, elfoglaltam a szobát, pihentem egy fél órát, aztán beültem a sorba a tükrözéshez. Körülbelül két-három órát vártam, mire bejutottam. Bóditásban végezték el a vastagbéltükrözést, túléltem.

Hazamentem, vártam a két hetet, hogy leteljen. Letelt, telefonáltam, kaptam időpontot, felutaztunk apukámmal, mert már a vezetés sem ment volna ilyen távon, mivel éjszakánként nem aludtam. A főorvos közölte a jó hírt, hogy nem rosszindulat, hanem Crohn betegség, vagy férgesség. Visszamenetem az első sebészemhez.

Megvizsgált és mivel tapintotta a tumort beutalt CT-re. A CT-n reggel bent volt a főorvos asszony és végignézte a felvételt. Mondta, hogy menjek át a rőntgenbe, készitenek mellkasröntgent. Utána leültem és helyben kiértékelte a felvételt. Azt mondta, hogy hogy lehet, hogy Magyarországon ellenőrzött körülmények között ilyen állapotba kerültem. Azt is mondta, hogy nagyon rosszul néz ki a helyzet. Visszamentem a sebészemhez, aki a következő hét elejére kiírt műtétre. Hazamentem és megpróbáltam feldolgozni az eseményeket, már amennyire ezt ilyenkor lehet. Lassan elérkezünk jelenidőbe, de addig még rengeteg minden történt.

Nemsokára folytatom,

Zoli