Elnézést mindenkitől a szokatlanul hosszú szünetért, de az elmúlt pár hétben annyi minden történt velem és vártam, hogy ezek egyesével lezáruljanak, hogy egy blogbejegyzésben le tudjam írni a történteket, mivel ezek közvetlenül egymáshoz köthetők. Nagyon sok energiámat és kitartásomat felemésztette az utóbbi pár hét, de lássuk is, hogy miért. Utána pedig nagyon legyengültem, nem volt erőm írni.

Az előző bejegyzésemet ott fejeztem be, hogy meglátogatott végre a kislányom, aminek hihetetlenül örültem. Nagyon nehéz a hiányát feldolgoznom, ám segít is abban, hogy a jövőre koncentráljak, hogy mennyi mindent fogunk még együtt csinálni, amíg felnő. Sajnos a múltkori alkalommal ahogy kint ültünk a társalgóban, hőemelkedésem lett, be kellett mennem a szobámba. Másnap délutánra belázasodtam, ami hétfői nap volt. Kiderült, hogy van egy fertőzésem, ezért kaptam antibiotikumot, a szobámat pedig izolált kórteremmé nyilvánították. A kemoterápiás kezelésem is csúszott keddről péntekre. Első éjszaka hányingerre ébredtem, de nem hánytam. Végül kaptam egy gyógyszert a nővértől és többé nem jelentkezett a hányinger. Az első pár napban nem igazán volt étvágyam, de ettől,eltekintve egész jól bírtam a kemót. A következő héten kedden reggel kiesett a centrál véna kanül a nyakamból, szóltam az orvosomnak róla és azt mondta, hogy intézkedik.

Kora este jött értem a betegszállító, átvitt az intenzív osztályra, mivel ők foglalkoznak a CVK-val. Felfeküdtem az asztalra, előkészítettek, megkaptam a lidocaynt. A doktornő mondta, hogy inkább a mellkasomba rakja, mert ott sokkal kényelmesebb nekem. Én mondtam neki, hogy amikor az elsőt kaptam, akkor a doktornő azt mondta, hogy meg sem próbálja a mellkasba, mert annyira vékony vagyok, hogy könnyen mellé szúrhat. Azt mondta, hogy jó lesz a mellkasba, majd megszúrt körülbelül 20-25-ször, de nem talált vénát. Aztán hívott egy másik doktornőt, ő is megszúrt még vagy 10-szer, majd mgpróbálta a jobb oldalon a nyakamban, de ott sem talált vénát, de egyszer eltalált egy ideget, mert az egész jobb karom lebénult egy időre. Aztán jött a baloldal. Ott körülbelül második harmadik szúrásra talált vénát, berakta a kanült, bevarrta, aztán irány a röntgen. Közben azt terveztem, hogy kérek egy fájdalomcsillapítót majd az osztályon, aztán alszom és megpróbálom elfelejteni az egészet. Megvolt a röntgen, vissza a szobámba. Leültem és próbáltam újra feleszmélni, majd egyszercsak nyílik az ajtóm. Az orvosom volt az, majd mondta, hogy kiértékelték a röntgenfelvételemet és sajnos rossz híre van. Ptx alakult ki, azaz légmell, ezért irány a mellkassebészet. Gondoltam, hogy már csak erre volt szükségem egy ilyen este után. A sebészeten beszúrtak egy kb. kötőtű vastagságú csövet a hónom alatt a mellkasomba egy kis lidocayn után, majd kaptam egy akkumlátoros leszívót, ami szívta ki a levegőt a kialakult üregből. Közben öcsémmel megbeszéltük, hogy bent alszik a kórházban, hogy tudjon segíteni éjszaka, mert infúzióval és a leszívóval együtt mozogni nagyon nehéz. Később a feleségem és apukám is velem aludtak felváltva. Nem javult a helyzet ezért felkerültem a mellkassebészetre, ahol fali szívóra kötöttek, majd néha levettek kiséletezve, hogy hátha elmúlt a ptx. Sajnos nem. Leküldtek az intenzív osztályra, ahol az osztályvezető főorvos berakott még egy csövet, meg kaptam egy tapasztásos kezelést. Nem volt kellemes. Végül egy hét után elengedtek vissza a belgyógyászatra, de még a leszívó géppel. Ezidő alatt minden nap legalább kétszer röntgeneztek naponta. Az itón kivették az egyik csövet és kaptam egy második tapasztásos kezelést is. Végül két hét egy nap után megszabadultam a ptx-től. Szörnyű egy időszak volt. 

Remélem lesz egy kis erőm és nemsokára folytatom. Lesz szó nagylelkűségről, csalódottságról és új reményről Veszprémben, ahol most vagyok.

Találkozunk!

Bocsánat mindenkinek, hogy mostanában nem írtam, de átkerültünk a jelenidőbe, így az írnivalóm is napról napra szaporodik. A műtétem után két héttel az orvosok megfelelőnek tartották az állapotomat a kemoterápia megkezdésére. Addig naponta kaptam fehérje infúziót, mert a hosszú idő alatt, amíg nem tudtam rendesen enni lecsökkent a fehérje anszervezetemben, ezáltal vizesedtem, elefánt méretűre dagadtak a lábaim. A kezelés elejére az is nagyságrendekkel javult.

Eljött a nap, július 11 kedd. Napközben kaptam tájékoztatót, majd belegyező nyilatkozatokat és délután lecsöpögtek a szerek. Egy kombinációs kezelést kapok, amit CHOP-nak hívnak. Utána még 4 napig kaptam szteroidos gyulladáscsökkentőt és minden napra azóta egy marék gyógyszert, ami fokozatosan fogy a következő kezelésig. Az első négy nap eseménytelenül telt, kezdtem is örülni, hogy nem lesz itt semmi mellékhatás, aztán az ötödik napra kaptam egy jó kis gombás száj nyálkahártya fetőzést, mivel az kemó az immunrendszert is pusztítja. Aztán szépen lassan elfogyott a következő napokban az étvágyam és lefogytam 48 kg-ra. Ez azért részben köszönhető annak is, hogy lement a víz a lábaimról. Az orvosok erre reagálva adnak azóta is 1000 kcal-t speciális tápszer formájában infúzióban éjszakánként 12 óra alatt. Ezután a 10. napon lement a fehérvérsejt számom, ezáltal a kótermem izolált lett, belépés csak maszkban és cipővédőben, távolságtartás a magas fertőzésveszély miatt. Hétfőre helyreállt a fehérvérsejt számom a közben kapott napi injekciók hatására. Mivel a hétvégén nem tudtam inni sem sokat és még hasmenésem is volt, ezért nagyon kiszáradtam, amitől a vérnyomásom leesett egészen nyolcvanra, ezért a kezelőorvosom rámparancsolt, hogy egyedül ne menjek sehová, majd kaptam infúziót. Mindeközben észrevettem, hogy a tumorom közben jelentősen összement ezalatt a borzasztó hétvége alatt, tehátt nem hiába jön a sok szenvedés, megpróbáltatás egymás után. A keddi nagyviziten is ezt tette hozzá a két lelkiismeretes kezelőorvosom, majd én jelentkeztem harmadiknak, hogy én is így gondolom. Az elkövetkező napokban ennek ellenére lekileg egy kicsit megviselt, hogy szinte egész nap infúzióhoz vagyok kötve a jó hír ellenére is. Szerdára viszont visszatért az étvágyam és a múlt heti 48 óta felkúszott a mérleg 52-re, ami még nagyon kevés, de ki a kicsit nem becsüli. Az is biztosan hozzájárul, hogy az emésztésem, lassan alkalmazkodik a lerövidült bélszakaszhoz, ezáltal már valamivel több tápanyagot tud felszívni és hasznosítani. A mai napon, azaz csütörtökön lecsökkentették az infúzióim számát az éjszakai kettőre és még reggel egyre, így a napom szabad lett. A vérképem helyreállt. Tudom, hogy a jövő hét kedden újabb kemoterápia, azaz augusztus elsején és újra elindulok lefelé a hullámvasúton, de addig felfelé visz az út és látom, érzem az eredményét és ez a lényeg, ez ad erőt. Az is megnyugtat, hogy egy nagyon profi szakember gárda vesz körül itt a kórházban, legyen szó orvosokról, vagy nővérekről.

Köszönöm nektek kedves rokonaim barátaim, hogy ennyit segítetek nekem ebben a harcban, nélkületek nem menne. Természetesen a legtöbbet a kicsi feleségemnek köszönhetek, aki viszi a háztartást, intézi az ügyeket, neveli a kislányunkat és dolgozik és feljár hozzám ápolni, etetni, hihetetlen kitartással és sok segítséggel. Bocsánatot kérek mindazoktól, akiknek esetleg nem válaszoltam, a napokban egy nagyon nehéz időszakon mentem át és időm sincs mindenkinek válaszolni, pedig nagyon szeretnék, de ha hiszitek ha nem annyian kerestek és ez nekem annyira jól esik és erőt ad. Holnap már szombat és jó idő lesz újra, élvezzétek a hétvégét a családdal, hozzám is jön a kislányom akit két hete nem láttam.

Sziasztok, 

Rövidesen jelentkezem

Zoli

Felutaztunk Budapestre az Országos Onkológiai Intézetbe. Mivel nem sokkal voltam túl a nagyműtéten, nem volt egy kellemes élmény, de kibírtam. Megérkezés után megvizsgáltak, vért vettek, majd már aznap délután kaptam szteroidos gyulladáscsökkentő kezelést, amitől egy két napon belül jobban is éreztem magam. Az egyetlen mellékhatása az volt, hogy megemelkedett a gyomorsavam, amire kaptam nagyobb mennyiségű gyomorvédő gyógyszert. Péntek este volt még egy CT vizsgálatom, hogy láthassák mennyit változott a helyzet a műtét hatására. Szombaton még egy fokkal jobban éreztem magam, aztán délután jött a rossz hír. A CT-n azt látták, hogy a daganat ránőtt a vastagbelem felszálló ágára és szivárog is, csak betokozódott valószínűleg. Amint elkezdik a chemoterápiát és lebomlik a daganat szivárgás alakulhat ki, ami vérmérgezéshez vezet, így nem kezdhetik a terápiát, újabb műtétre van szükség. Szükségem van egy ideiglenes ileosztómára. Pedig már olyan jól éreztem magam. Azonnal abba kellett hagynom az evést, kaptam egy branült a centrál vénámba és azon keresztül kezdtek táplálni.

Kedden került sor a műtétre, ugyanazt a vágást használva. Újra fájdalom, egy újabb szokatlan, kellemetlen helyzet, a sztóma. Tudom, hogy ideiglenes, de akkor is nehéz, főleg, hogy olyan jól voltam már. Kilenc napot töltöttem a sebészeten, megfigyeletek és megtanítottak a sztómazsák használtára. A műtét nagyon gyors volt, hogy az altatás minél kevésbé terheljen. Gyorsabban is épültem fel a második műtétből.

Átköltöztem a belgyógyászatra, ahol újra vizsgálatok történtek még csütörtökön, majd pihenés. Jól jött újra a környezetváltozás, bár nem haza mentem, de egy kis változás is sokat számít egy hónap kórház után. Pénteken ismét CT, ami nagyon megviselt, mert a sztóma műtét miatt sokkal kisebb a bélkapacitásom és meg kellett innom a másfél liter kontrasztanyagot. Hánytam is a vizsgálat után. Kellett az egész délután, hogy egy kicsit összeszedjem magam. Aznap csak szóban jött diagnózis, hogy a műtétem jól sikerült, nem nőtt a daganat és kezdhetjük lassan a terápiát.  Szombaton egy nagyszerű ajándékot kaptam, a kislányomat, akit már két hete nem láttam. A szobámba nem jöhetett be, de a konyhában megölelhettem, megpuszilt és nagyon jól viselkedett. Ez rengeteg erőt tud adni, mert őt még fel kell nevelnem, rengeteg mindent kell neki tanítanom, sok közös emléket kell szereznünk. 

Eljött a hétfő, sajnos még nem érkezett meg a hivatalos diagnózis a CT-ről és így nem lehet elkezdeni a kezelésemet. A szobatársam hasonló kezelést kap, mint amilyet én fogok és nem voltak látható mellékhatásai, ezért reménykedem, hogy nekem sem lesz. Ma ismét arra várok, hogy megérkezzen a diagnózis és végre elkezdődjön, amiért ide jöttem. Kérem továbbra is támogassatok az utamon, imádkozzatok értem, a többit én hozzáteszem, megigérem. A kezelés elkezdése után még bent kell maradnom megfigyelésen, de utána a két kezelés közti három hetet otthon tölthetem. Később lehet, hogy csak egy-két napot kell egy-egy alkalommal benttöltenem.

Elérkeztünk a jelenbe, innentől ritkábban fogok jelentkezni, de nem hagyom abba természetesen, mert még továbbra is haladok a gyógyulásom útján. Ha esetleg valakinek van kérdése a témával kapcsolatban, amiről önálló részt írjak, szivesen megteszem, a blog kommentelhető, várom a kérdéseket és amint időm és energiám engedi összeállítok egy blogbejegyzést a válaszokkal.

Nemsokára jelentkezem,

Zoli

Eljött a befekvés napja június 13. hétfőn délelőtt. Vérvételek, majd este katéter, amit nem értettem, hogy miért nem lehet altatásban, miért van rá szükség előtte való nap. Eljött a másnap reggel, megkaptam a reggeli nyugtató tablettámat, majd jöttek értem a műtőből. Én voltam az első. Elaltattak, majd felébredtem fájdalmakkal, így tudtam, hogy túl vagyok a műtéten. A kis feleségem ott volt mellettem, fogta a kezem, ami egy jófajta megnyugvást biztosított, na meg persze a fájdalomcsillapítók. Bejött az orvosom is, a főorvos úr, aki műtött, kérdeztem, hogy hogy sikerült a műtét, de azt mondta, hogy pihenjek, majd holnap beszélünk. Eljött a másnap és közölte, hogy nem sokat tudott tenni, a tumort nem tudja eltávolítani, mert közel megy az erekhez, de vett biopsziát és hétfőre lesz patológiai eredmény. Ami az ezt követő napokban történt, az felér a földi csodával. Minden nap annyian látogattak, család, barátok, hogy sosem unatkoztam. Annyi pozitív energiát kaptam, hogy nincs is más lehetőségem, mint meggyógyulni. Közben öcsém és feleségem szerveztek egy találkozót egy nyíregyházi specialistával és a fogadott bátyám pedig egy másik orvos teamet, akik ilyen hosszú és komplikált műtétekre specializálódtak, már csak mennem kell. Az orvosok, nővérek, betegszállítók, konyhások, műtősök mind nagyon remek és emberséges munkát végeztek a pápai kórházban. Volt aki csak bejött, megfogta a kezem és azt mondta, hogy kitartás, fel a fejjel, csak előre és ez egy nagy mackós műtősfiú volt. Mondanom sem kell, hogy zokogtam, de nem bánatomban, hanem örömömben.

Időközben elkészült a szövettan, vagyis részlegesen. Tovább kellett küldeni Budapestre, mert Pápán nem állt rendelkezésre miden eszköz. A minta kalandos úton jutott Budapestre és az igértnél sokkal hamarabb kész lett. Mire öcsém és a feleségem ment Nyíregyházára, minden rendelkezésre állt. Közben a kezelő főorvosom is felvette a kapcsolatot az Országos Onkológiai Intézettel, mivel kiderült, hogy Lymphomám van. Aznap engedtek haza, amikor feleségemék Nyíregyházára utaztak. A konzultáción azt az információt kapták, hogy ez a betegség chemoterápiával kezelhető, ezért műtétre nincs is szükség. Mivel menet közben érkezett emailben a szövettani eredményem, azt a feleséem továbbította az Onkológia Intézetbe, ahol azt mondták, hogy már másnap várnak. Így csak egy éjszakát töltöttem szabadlábon. Akkor bántott, de rögtön beláttam, hogy mielőbbi kezelésre van szükségem, tehát ennek így kell lennie.

Már alig vagyunk lemaradva a valós időtől, lassan megfogyatkozik a tartalom, de mivel ez az utam nem lesz rövid, biztos találok még témát, ne aggódjatok.

Rövidesen folytatom, 

Zoli

Lassan közeledett az újbóli biopszia időpontja. Az erőm egyre fogyott. Sajnos eljutottam oda, hogy csak hanyatt fekve tudtam aludni valmennyit, úgy, hogy a hátamat alátámasztottam. Persze így is csak pár órát tudtam aludni, állandó kimerültséggel küzdöttem. A biopszia előtti héten csütörtökön jutottam el oda, hogy már nem tudtam dolgozni, ismét táppénz, ami azóta is tart.

A biopsziára ismét az öcsém kisért el. Reggel jelentkeztünk az ultrahangnál, ahonnan átirányítottak CT-re, mert CT vezérelten sokkal pontosabban lehet mintát venni, kiindulva az előző biopszia eredményéből. A mintavétel hasonlóan zajlott, de a célzás CT-vel történt. Miután megtörtént az első mintavétel, a főorvos úr megkérdezte, hogy vehet-e még egy mintát, természetesen beleegyeztem. Gyorsan felmentem, elfoglaltam a szobát, pihentem egy fél órát, aztán beültem a sorba a tükrözéshez. Körülbelül két-három órát vártam, mire bejutottam. Bóditásban végezték el a vastagbéltükrözést, túléltem.

Hazamentem, vártam a két hetet, hogy leteljen. Letelt, telefonáltam, kaptam időpontot, felutaztunk apukámmal, mert már a vezetés sem ment volna ilyen távon, mivel éjszakánként nem aludtam. A főorvos közölte a jó hírt, hogy nem rosszindulat, hanem Crohn betegség, vagy férgesség. Visszamenetem az első sebészemhez.

Megvizsgált és mivel tapintotta a tumort beutalt CT-re. A CT-n reggel bent volt a főorvos asszony és végignézte a felvételt. Mondta, hogy menjek át a rőntgenbe, készitenek mellkasröntgent. Utána leültem és helyben kiértékelte a felvételt. Azt mondta, hogy hogy lehet, hogy Magyarországon ellenőrzött körülmények között ilyen állapotba kerültem. Azt is mondta, hogy nagyon rosszul néz ki a helyzet. Visszamentem a sebészemhez, aki a következő hét elejére kiírt műtétre. Hazamentem és megpróbáltam feldolgozni az eseményeket, már amennyire ezt ilyenkor lehet. Lassan elérkezünk jelenidőbe, de addig még rengeteg minden történt.

Nemsokára folytatom,

Zoli

Elérkezett a napja a biopsziának. Reggel az öcsém vitt föl az intézetbe. Gyors regisztráció, majd a sorszámommal leültünk az ultrahangos vizsgáló ajtaja elé. Voltak előttünk egy páran, várnunk kellett szerintem úgy másfél órát. Szólítottak, bementem. Lefeküdtem a vizsgálóasztalra és a doktor úr tájékoztatott, a biopszia céljáról és menetéről. Megkezdődtek az előkészületek. A doktor úr megkereste a területet ultrahanggal, ahonnan a mintát fogja venni. Majd lefertőtlenítettek, letakartak és a doktor úr leérzéstelenített helyileg lidocainnal. Ezután egy apró szikével bemetszést ejtett a hasfalamon, majd bevezette a vastag tűt a hasfalamon át a nyirokcsomóba. Nem sikerült tökéletesen a bemetszés, ezért az fájt, amikor a tűt bevezették. Ezután egy apró készüléket helyezett a tűre, egy nagy csattanás és  kész is volt a minta. Egy picit rosszul lettem utána, ami jellemző rám, ha valami sérülés ér, de rövid időn belül visszajött a vérnyomásom. Felültettek, felöltöztem, aztán jött a betegszállító a kocsival és áttolt a sebészeti osztályra, ahol egy napot el kellett töltenem megfigyelésen, ami a beavatkozás utáni protokoll része. Lefeküdtem az ágyamra és pihentem két órát. Öcsémmel beszélgettünk, közben érkezett egy szobatársam, aki egy vizsgálat alatt lett rosszul. Nem sokkal később érkezett hozzá a vizsgáló orvosa, aki közölte vele, hogy agyi áttéte van és azonnal sugárkezelni kell. Ekkor gyorsan elkezdtem vele beszélgetni, hogy elvonjam a figyelmét és jobb kedvre derítsem. Nagyon jót beszélgettünk. Operatőr volt, korábban a Duna tv-nél dolgozott. A délvidékről költözött Magyarországra. Estig ment a beszélgetés. Telefonszámot cseréltünk és a facebookon is ismerősök lettünk. Tartottuk a kapcsolatot, de sajnálatos módon, már nincs közöttünk. 

Egyre jobb lett az időjárás, csinosítgattam a kertet, vettem fűnyírót. Eljöttek a szüleim, csináltunk egy kis veteményest. Vettünk a kislányunknak egy trambulint, játszottunk a kertben, grilleztünk, jártam dolgozni. Közben letelt a 10 munkanap és érdeklődtem a mintámmal kapcsolatban. Sajnos nem a várt hírt hallottam. A kezelőorvosom tájékoztat, hogy a mintában csak elhalt sejteket találtak, ami lehet rákos, de gyulladásos eredetű is, ebből semmit nem lehet eldönteni. Ismételni kell a biopsziát. Majd hívnak, ha van egy új időpont. Nem hívtak, én és a felségem telefonáltunk minden nap, majd úgy egy másfél hét után végre sikerrel jártam. Újabb biopszia, valamint egy vastagbél tükrözés. Ekkorra már kezdett fogyni az erőm, éjszakánként nem ment az alvás, már több mint tíz kiló fogyásnál tartottam. Időközben megérkezett az étel intolerancia teszt eredményem és siralmas volt. Tej, tojás, burgonya, rizs, kukorica, gyümölcsök, zöldségek, olajos magvak. Teljesen elfogyok, de már nem is ehetek semmit. Beszéltem dietetikussal, aki segített, hogy mit mivel helyettesítsek. Közben rátaláltam a Szaffi Free termékcsaládra, így legalább volt kenyerem, amit a párom sütött nekem. Elkeseredett voltam az egyszer biztos, de a dietetikus azt javasolta, hogy tartsak egy szigorú diétát 3 hónapig naplóval, majd utána egyenként visszapróbálhatok ételeket. Ez vigasztalt kicsit.

Rövidesen folytatom,

Zoli

Vonattal utaztam fel Budapestre, majd rokonoknál aludtam, félve, hogy mit hoz a holnap. Reggel a sógorom elkísért az Országos Onkológiai Intézetbe. Reggel hétre érkeztünk a regisztrációhoz, még nem is volt nyitva. Húztam sorszámot és leültünk. Azt hiszem fél nyolckor nyitottak a regisztrációs pultok. Szólítottak és megkezdődött a regisztráció. Felvették az adataimat, megadtam kontakt személyt és megkaptam a kitölttött kártyámat, amit a továbbiakban tudok majd használni. Ezek után megkerestük az épületet, ahol egy újabb regisztráció fogadott, majd leültünk a főorvos asszony ajtaja elé várakozni. Másodikként érkeztem, a rendelés megkezdése után hamar szólítottak is. Egy nagyon kedves doktornő fogadott, aki alaposan kifaggatott, majd közölte velem a tervet. Mivel nem tudjuk, hogy mivel állunk szemben, ezért szükség van egy biopsziára a nyirokcsomómból, amit egy vastag tűvel vesznek, ultrahang vezérléssel. A beavatkozás megtervezéséhez elkérte a CT felvételeimet, lemásolta a leleteimet és mondta, hogy egy konzílium elé viszi az ügyemet, amint döntöttek, értesítenek telefonon. Nemsokkal később meg is kaptam a telefonhívást, hogy hol jelentkezzek a kezelőorvosomnál.

Időközben megérkeztek a leleteim, hogy hivatalosan is gluténérzékeny vagyok, már nem hánytam, így visszamentem dolgozni. A munkatársak vigyáztak rám, mert addigra úgy 10 kilót ledobtam, így általában könnyebb munkákra osztottak be. Nagyon rendesek voltak. Időközben tavaszodott, elkezdtem a kertet is csinosítgatni. Tavaly költöztünk kertesházba, még sohasem volt saját kertem, ezért mindig szivesen fogadtam a szomszéd Józsi bácsi tanácsait. Nem ment a munka 100 százalékkal, de szép lassan csináltam, ahogy tudtam. 

Egy héttel később már újra az intézetben voltam, ahol találkoztam a sebész-gasztroenterológus főorvos kezelőorvosommal. Megbeszéltük a kórtörténetemet, majd hozzátettem az új eredményemet, miszerint gluténérzékeny vagyok. Azt mondta rögtön, hogy ez megmagyarázza a tüneteim 90 százalékát, majd megkért, hogy feküdjek fel a vizsgálóasztalra. Megtapogatott és addigra már tapinthatóbbá vált, amit korábban is tapintott az előző orvosom. Mondta is rögtön, hogy szükség van egy biopsziára, majd kaptam is egy időpontot két héttel későbbre.

Hazamentem, dolgoztam, kertészkedtem és vártam a biopszia időpontját. Időközben végeztettem még egy étel intolerancia tesztet, mert hallottam, hogy a gluténérzékenység általában nem jár egyedül. Az eredményre két hetet kell várnom.

Rövidesen folytatom,

Zoli

Csütörtökön beültem a sorba, majd egy-két óra múlva sorrakerültem. Bementem a sebész főorvoshoz, majd elmondtam a panaszaimat. Meghallgatta a panaszaimat, majd felfektetett a vizsgálóasztalra, majd elkzdte tapogatni a hasam, majd egy ponton megállt, ott tapintott valamit. Azt mondta, hogy vakbél-gyulladásom az biztosan nincs, de tapint valamit. Gyorsan átküldött ultrahangra, ahol megállapították, hogy a vastagbelem felszálló ágán egy szakaszon a bél perisztaltikája szinte megszűnt, mechanikus passage zavar feltételezhető. Ez annyit jelent, hogy valahol szűkület lehet a vastagbelemben. Viszza a sebészhez, aki azt mondta, hogy akkor ezt meg kell tükrözni. Meg is kaptam az időpontot hétfőre vastagbéltükrözésre. Kedves kollégáim küldtek is egy videót amiben Dombóvári István ezzel kapcsolatos élményeit meséli el a tőle megszokott humoros módon. Igaz, hogy végignevettem a videót, de nem múlt el a félelmem a hétfővel kapcsolatban.

Elérkezett a hétfő. Mit ne mondjak, félve feküdtem az asztalra. A műveletet bódításban végezték, tehát jó részét végigaludtam. Egyszer emlékszem, hogy felébredtem, mert nagyon feszültem belül, de ettől eltekintve kibírtam a vizsgálatot. A hazafelé utat az autóban végigbeszélgettem anyukámmal, de egy szóra nem emlékszem. Másnap ismét találkoztam a sebészemmel, aki azt mondta, hogy különös dolgot nem látott a vastagbelemben, tehát mennünk kell tovább. Gyomortükrözés, CT szükséges. A CT-re másfél héten belül, a tükrözésre, csak két héttel későbbre kaptam időpontot.

Gyorsan kerestem magán úton lehetőséget tükrözésre és már feküdtem is az asztalon Győrben. A gyomortükrözés koránt sem olyan kellemetlen, mint a vastagbéltükrözés. Menet közben a nővér mondta, hogy éppen mit csinálnak, hol járnak. A vizsgálat után az orvos mondta, hogy talált refuxos területeket, ezért savlekötőt ír fel. Talált továbbá a vékonybelemben arra utaló jeleket, hogy gluténérzékeny vagyok. Vettek mintát a vékonybelemből, aminek az eredményére kb. 3 hetet kell várni, amikor is hivatalosan kijelenthető, hogy gluténérzékeny vagyok. 

Hazamentünk, majd elgondolkoztam rajta, hogy elkezdem a diétát, vagy várjam az eredményt. Két nappal később épp elhoztuk kislányunkat az óvodából és sétálgattunk a városban. A feleségem felvetette, hogy menjünk el cukrászdába. Mivel már addigra már három hete majdnem minden nap hánytam, úgy gondoltam, hogy én nem eszem semmit, aztán mégis kértem egy krémest. Megettem, jólesett. Kijöttünk a cukrászdából aztán azonnal elkezdtem görcsölni. Irány haza, hányás. Ekkor döntöttem, hogy elkezdem 100 százalékosan a gluténmentes diétát és el is kezdtem. Ezek után a hányásom megszűnt és elkezdett javulni a közérzetem.

A következő héten jött a CT. Elmentem, azután két napot kellett várni az eredményre. Reggel ébreszt a feleségem, hogy nagy a baj, megjött a CT eredménye és azt írják, hogy lymphoma gyanúja áll fent. Sokkot kaptam, nem mondom. Feleségem gyorsan kiderítette, hogy hogyan találkozhatnánk a sebészemmel, mert aznap nem rendelt. Beszéltünk vele és berendelt másnapra. Reggel nála kezdtem, mellkasröntgen, majd írt egy beutalót az Országos Onkológiai Intézetbe, konzultációra.

Hamarosan folytatom,

Zoli

Március 3-án éjfél körül hazaértem munkából. Állandó délutános vagyok, már egy pár éve, a családunk is erre rendezkedett be. A család ilyenkor már alszik, de minden este az első utam a gyerekszobába vezet. Puszit adok az alvó kislányomnak, megigazítom a takaróját és megsimogatom. Munka után kell egy-két óra, hogy "lepörögjek", amit a számítógép előtt ülve szoktam megtenni. Aznap este is leültem és magam elé tettem egy csoki mikulást, mert hát miért ne. El is kezdtem majszolni, közben youtube videókat néztem, ám egyszer csak olyan rossz ézete lett a gyomromnak, rögtön abba is hagytam az evést, majd lefeküdtem és elaludtam. Reggel sem volt tökéletes a gyomrom, de így jár az, aki csokit eszik az éjszaka közepén. Délelőtt Győrbe mentünk vásárolni a családdal, majd ebéd körül hazaérve letettük a kislányunkat aludni, feleségem pedig sütit sütött, mert vendégségbe készültünk. Ekkor kezdtem nagyon rosszul lenni, annyira, hogy fel is hívtam a barátainkat, hogy nem tudunk menni. Aztán előtört a hányás-hasmenés, hidegrázás. Aznap délutántól hajnalig úgy 5-ször. Iszonyúan kimerített. Este még eljöttek a barátok és hoztak a bográcsban főtt ételből, amit megköszöntem és lefagyasztottam. Vasárnap már jobb volt a helyzet, az ételt kerültem, csak egy kis ropit ettem, nem is hánytam.

Hétfőn elmentem a háziorvosomhoz és kiírattam magam szerdáig. Hétfőn sajnos ismét hánytam, meg kedden is. Szerdán visszamentem az orvoshoz és mondtam neki, hogy kicsit nagyobb a baj, mint amire számítottam. Felfektetett a vizsgálóasztalra és megtapogatta a hasamat, majd azt mondta, hogy érez valamit, ami vakbél is lehet, majd beutalt sebészetre. A sebésztre már csak másnap tudtam menni, csütörtökön.

Hamarosan folytatom,

Zoli

2017 január végén a munkám miatt Angliába kellett utaznom egy tipustanfolyamra. A tavalyi évben már részt vettem egy hasonló tanfolyamon, a helyszín megegyezett, csak a téma volt más, valamint az oktatók. 3 és fél hét.

Már a kiutazás előtt jelentkezett egyfajta bőrviszketés, ami Angliába érve rosszabbra fordult. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de kerestem szorgalmasan az ellenszert. Éjszakánként többször felébredtem, éles fájdalomszerűen viszkettek a vállaim és a hátam, valamint a hasam. Erre enyhítést jelentett egy szagtalan testápoló, amit találtam. Ébredés után egy fél órával már újra tudtam aludni. Sajnos napközben is zavart sokszor még a ruhám jelenléte is, amin úgy könnyítettem, hogy csak póló volt rajtam egész nap és használtam a testápolót.

Ilyen hivatalos utakon a céges bankkártyánkat használjuk étkezésekre. Szeretjük mindannyian a hasunkat, ezért rengeteg éttermet kipróbáltunk. Sajnos idén észrevettem, hogy rendszerint indokolatlanul felpuffadok az étkezések után, ezért kevesebbet is ettem, mint tavaly. Napközben a tanteremben kigomboltam a nadrágom felső gombját, valamint a hazaúton is a repülőn. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert tavaly is híztam öt kilót az állandó tantermi üléstől és a sok evéstől, gondoltam, hogy most is ez a helyzet. A meglepetés otthon ért a mérlegen. Egy kilót fogytam. Meglepődtem, de nem tulajdonítottam neki nagyon nagy jelentőséget.

Hazatérés után azonnal munka következett, mert az egyik repülőgépünkön épp a soron következő időszakos javítást végeztük, amihez kell minden ember. A viszketésem továbbra is nagyon zavaró volt, de próbáltam nem gondolni rá. Másnap sikerült eljutnom bőrgyógyászhoz, aki azt mondta, hogy nagy valószínűséggel rühes lettem és kaptam rá kezelést. Nagyon furán fogadtam a hírt, de szabadulni akartam tőle, bármi is keseríti az életem. A kezelést elvégeztem, ami után el is múltak a tüneteim. Ekkor még nem tudtam, hogy csak időszakos az öröm és valószínűleg annak tudható be, hogy kaptam antihisztamin tablettát, amit szedetem is minden nap. Visszamentem kontrollra, majd javasolta a doktornő, hogy a tablettát még két három hétig szedjem. Elbúcsúztunk. Folytattam a tabletták szedését. A puffadás nagy ritkán előfordult, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Mostanra érkeztünk március elejére.

Rövidesen folytatom,

Zoli